H-dent

H-dent

Érvek a fogimplantátum mellett

2021. március 02. - Sánta Edmund

Többféle lehetőség van a hiányzó vagy sérült fogak pótlására, a fogbeültetés az implantátum azonban kiemelkedik a lehetőségek közül. A fogimplantátumok olyan előnyöket kínálnak, amelyeket más fogpótlási lehetőségek - a műfogsorok a különböző hidak – egészen egyszerűen nem tudnak nyújtani. Íme néhány érv a fogimplantátum mellett.

fogimplantatum.jpg

A fogimplantátum

Nehéz úgy írni a fogimplantátumról, hogy ne írjunk azonnal érveket mellette, hiszen a fogbeültetés egy tartós, esztétikus fogpótlási lehetőség. Gyakori például az, hogy a fogbeültetés során beültetett fog annyira hasonlít az eredetihez, hogy nem csak a környezete nem veszi észre, hanem egy idő után ön sem tudja megmondani azt, hogy melyik foga is a beültetett. Összegyűjtöttük a fogbeültetés melletti érveket.

 

Érvek a fogimplantátum mellett.

Mielőtt elmondjuk az érveinket a fogbeültetés mellett őszinték akarunk lenni: a mi listánk kicsit szubjektív. Se szeri se száma azoknak az érveknek, amelyek a fogimplantátum mellett szólnak, ezért nekünk meg kellett szűrnünk (nem akartunk túl hosszú cikket írni) így a mi listánk inkább szakmai érveket sorakoztat fel.

1: Az implantátum megakadályozza a csontvesztést

Ez rögtön egy bonyolult szakmai ok: ha elveszti egy fogát, akkor az állkapcsa elveszít egy folyamatosan stimuláló inger azt, hogy van ott egy foga, amit használ, rág. Ha nem tesz semmit, akkor az állkapcsa megszokhatja ezt a helyzetet és kevésbé sűrű csonttal tölti ki a fogának a helyét. Ez nem jó: a csont begyulladhat, érzékeny lehet, és a fogát nehéz lesz pótolni. Ha beültetünk egy fogat akkor nincs csontvesztés, a foga beépül az állkapocsba.

2: Természetes a kinézete

A fogimplantátumos fogpótlás után egyszerűen megkülönböztethetetlen, hogy melyik az eredeti, és melyik az implantátum, a beültetett fog. Mivel a beépített fog tökéletesen beépül az állkapocsba, a fent leírt stimuláció is adott, ráadásul pontosan olyan lesz a foga, mintha eredeti lenne.

3: Biokompatibilis

Van néhány olyan anyag amelyik biokompatibilis. A fogimplantátum eredeti anyaga titánium, ami kompatibilis a testével. Ez azt jelenti, hogy a szervezet nem idegen anyagként értékeli ezért nem fogja megtámadni, nem fog begyulladni körülötte a szája és nem akarja majd kilökni sem. Tökéletesen beépül.

4: Visszakapott harapási erő

Mivel a fogimplantátumok az állkapocsba vannak rögzítve egy olyan titánoszloppal (titándarabbal) amely helyettesíti a foggyökeret, ezért lehetővé teszik, hogy nagyjából ugyanolyan erővel harapjon, mint eddig. Más fogpótlási lehetőségek nem teljesen tudják visszaállítani a harapáserőt, és ezáltal a biztonságot.

5: Marad a természetes beszéd, kiejtés

Egyes fogpótlási lehetőségek - például a műfogsorok – némileg befolyásolhatják az eddigi kiejtését. A hiányzó fogak szintén megváltoztathatják beszédét. Mivel a fogimplantátumok ugyanolyanok, mint a természetes fogak, ezért semmiféle beszédgondot, kiejtésmegváltozást nem okoznak.

6: Nincs különösebb ápolási gond

A fogimplantátumot nem kell máshogy, vagy valamilyen különleges gondossággal ápolni: pontosan elég úgy, ahogy a fogaival teszi. Nem igényel különleges törődést.

7: Támogatja a szomszédos fogakat

A hiányzó fog által okozott rés mindkét oldalán lévő fogak helyzetének romlásához, esetleg elmozduláshoz vezethet. A fogimplantátumok mikorimilliméter pontosan kitöltik a rést azáltal nincs fogelmozdulás, és kiejtési hiba sem.

7+1: Örökre szól

És ez talán az egyik legfontosabb érv. Míg egyes eljárások, fogpótlási technikák esetében ellenőrizni, javítani és cserélni szükséges a fogakat, addig a fogbeültetés örökre szól.

Jöjjön el hozzánk egy konzultációra, és ismerje meg a lehetőségeit.

A bejegyzés trackback címe:

https://h-dent.blog.hu/api/trackback/id/tr8816231020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása